GORDIUS

Próbálom magamban felidézni, hogyan képzeltem el gyerekkoromban a gordiuszi csomót. Nem tudom, mikor hallottam róla először, talán a rádióban volt valamilyen műsor a hetvenes évek közepén, ott említették a kifejezést, én meg nyilván megkérdeztem apámat, mi az, amiről beszélnek. Biztosan elmondta, mit tett Nagy Sándor, nyilván a kardos verziót, egyetlen suhintással. Most, hogy ezt a valószínűsített történetet magam elé képzeltem, valamivel könnyebb vizualizálni magát a csomót. Azt hiszem, az átmérője nem lehetett nagyobb, mint egy méter, esetleg másfél, kötélből volt, talán barna vagy drapp. Olyan lehetett, mint az iskolában a kötélmászó kötél a tornateremben, mondjuk, ha az összeset egybefonta volna a tornatanár, akkor kiadott volna egy ókori léptékű csomót. A gordiuszi csomó bizonyosan a földön feküdt a képzeletemben, ez nyilvánvaló, nem volt hozzá szekér, meg mindenféle szentély, valahogy a palota udvarán a kövön. Azután jött Nagy Sándor, aki mindig páncélinget viselt a tunika fölött, fején a felhajtott sisakkal és kettémetszette ezt a nagy halom kötelet. Nem nyiszálta, nem reszelgette, hanem sutty, elvágta, mint egy harcművész. A többiek, akik ott körben álltak, csodálkoztak, valaki hangosan ki is mondhatta, hogy nekik ez eddig miért nem jutott eszükbe, korábban mindenki bogozgatva kereste a megoldást, nem jutottak semmire. Nem hiszem, hogy gyerekkoromban sokat töprengtem volna azon, hogy miért is volt ott a palotaudvaron az a nagy gubanc. Biztos valamilyen isteni tréfa volt a háttérben, művelt kisfiú voltam, hatévesen már nézhettem a tévében az Odüsszeusz sorozatot. Nemes Péter gordiuszi csomója nagyon más: fából van, egy kicsit fémből is, és nyilván nem akarja leképezni a történetekben leírt eredetit. Kiindulópontja ugyanúgy a képzelet, de nem az enyém, hanem az övé, és nem a gyermeki, hanem a szobrászi képzelet. A szobrászi képzelet a gyermekihez hasonlóan anyagokban, formákban, tömegekben, környezetekben gondolkozik, de attól eltérően szerkezetekben is. Míg az én elképzeléseimben a csomó hatalmas masszaként létezett, addig a szobrász valószínűleg átlátható struktúrát rajzolt a fejében, kívülről-belülről kitaláltat, legalábbis én így képzelem. Nem tudom persze, milyen lehet a szobrász agya, most ehhez el kellene képzelnem egy agyat, amit legfeljebb rajzokon, fotókon láttam, meg modellezve a biológia szertárban. A belsejébe akkor sem látok, kívülről pedig nem sokban különbözik egy csomótól. Tulajdonképpen Nemes Péter szobra lehetne egy agymodell is, gondolati pályákkal – a gordiuszi csomónál ezt sem nehezebb elképzelni. Ha tényleg agy, akkor amit látunk, a szobrász agyában keletkezett kép kivetülése a szobrász agyáról. Ez így már inkább egy Möbiusz-szalag, ami szintén nagyon hasonlíthat a megoldhatatlan csomóhoz. Most, hogy ebbe így belebonyolódtam az éles eszemmel, megállnék egy pillanatra. Vegyük számba, mit is látunk. Egyrészt itt a szobor, ami egy csomó, egy szalag, egy modell. Itt a szobrász agya, szerencsére csak kívülről látjuk. Ha lehunyjuk a szemünket, itt egy csomó képzelt kép, kötelekből, palotaudvarokból, biológiaszertárakból – mind most keletkezett. Ha újra kinyitjuk a szemünket, és a képzeletünket mint egy filmréteget a valóságra helyezzük, akkor azt vehetjük észre, hogy a két kép lassan valóban egymásba csúszik. Láthatjuk, ahogy itt állunk, ha hunyorítunk, nem nagyon különbözünk azoktól, akik valaha körülállták a csomót, azoktól, akik talán épp Nagy Sándorra vártak, hogy megoldja a logikai s egyben politikai-történelmi problémát. Nézzük a csomó-konstrukciót a földön, sok mindent belelátunk, metaforákat, szobrászi hasonlatokat, de elsősorban egy szobrászattörténeti folyam elemeként jelenik meg a szemünk előtt. A fát hajlító, illesztő, komponáló szobrász évszázadokkal vagy évezredekkel ezelőtti alakja rámásolódik a mai szobrászéra. A szobor képére pedig a huszadik század művei, absztrakt alkotások, mint Naum Gabo hajlított plasztikái vagy akár Sol Lewitt ismétlésekre épülő, szögletes minimalista konstrukciói. A nagy kérdés valószínűleg tényleg az absztrakció fogalmával függ össze. Mennyire absztrakt a gordiuszi csomó, hogyan, s főként milyen irányban lépheti át a képzelet és a valóság határát? Mennyire lehet absztrakt egy szobor, amely valami elképzeltet, valami talán egykor létezőt ábrázol? Mennyire absztrakt a mitikus csomókészítő alakja, aki valószínűleg csak Nagy Sándor történelmi figurája révén vált számunkra elképzelhetővé? Az egymásba tekeredett kérdések sora hosszan folytatható lenne… Nyissz!

Mélyi József